A városligeti műjégpálya 1934 körül. (forrás: www.fortepan.hu)
“Az épület folytatásában létesült a dodzsem, majd a vendéglő kerthelyisége, szaletlivel, táncparkettel, kuglizóval.
Ennek a szórakoztató komplexumnak a folytatása, betetőzése lett 1922-ben egyenletesen lejtő nézőterével, óriási vetítővásznával: a háromezer férőhelyes kertmozi, ami Európa akkori legnagyobb ilyen intézménye lehetett.
A kertmozi melletti kertvendéglő úgy volt kiképezve, hogy ott a moziból kijövő közönségnek át kellett menni, ezáltal késztetve fogyasztásra.
1945 nyarán a mozik a pártok fennhatósága alá kerültek, a Pflumból átnevezettt Kossuth a kommunistákhoz tartozott. 1948-ban az összes filmszínház állami kézbe került. A kertmozi a hatvanas évek második felében már nem működött, s a hetvenes években zajlott városrendezés keretében lebontották. 1987-ben hosszas huzavona után végül megszűnt a Kossuth is. A Pflum-házat azonban felújították, és védetté nyilvánították. Most Erzsébet Üzletházként él tovább.” (forrás)
“Pesterzsébeten (akkor még Erzsébetfalván) először 1901-ben, az Ipar kávéházban és az akkori Pflum vendéglő nagytermében vetítettek mozgóképeket. Azután 1910-ben az akkor huszonnyolc éves Pflum György vállalkozó és építészmester megvásárolta a Török Flóris utca és a Kossuth Lajos utca sarkán fekvő telket, ahova maga tervezte emeletes épületet húzott fel. A ház földszintjén a nagyvendéglő, az emeleten lakások, s odalent, az L-alakú épület udvarán, a teret teljesen betöltve, megnyílt a Pflum Mozgó: erkélyes, modern mozi, ezerkétszáz személyes nézőtérrel.”
A pesterzsébeti Pflum mozi és táncterem az 1910-es években. (forrás)
A Kiscelli utca 1936-ban. Szinte alig ismertem rá. (forrás)
Lóvasút és baloldali közlekedés - a Rákóczi út, 1892-ben. (forrás)

Az Astoria, 1896. (forrás)
(Itt egy kis segítség: retronom.hu)
A Szikra Kiadó standja a Nemzeti Színház melletti téren, az 1947-es könyvnapon. (forrás)

A Bethlen-téri színpad (a későbbi Bethlen mozi), 1929. (forrás)
Mennyi ember, és mind ráér. x)
A Dunakorzó 1936-ban. (forrás)

Cipőtisztító fiú a Kossuth téren - 1941. (forrás: Gardi Tamás)
A Hangli kioszk a Vigadó téren. 1932-ben bontották le. (forrás)










