Rólam
“Nyilván ön is észrevette, hogy minél kevesebbet tudok valamiről, annál nagyobb az önbizalmam, és annál jobban meg tudom világítani a dolgot.”
(Mark Twain)
Anyám roppant leleményességének köszönhetően 1979 februárjának egy ronda és hideg hétvégéjén – 15 évvel Nelson Mandela bebörtönzése, és 11 évvel Martin Luther King halála után – lettem néger. Jól látszik tehát, hogy milyen komoly hendikeppel indultam. Anyám kreativitása nem ismert határokat: tetőtől talpig barna nejlonharisnyába gyömöszölt, hatalmas, villogó, fehér szemeket varrt a harisnyára, s hogy kilássak, két lyukat égetett rajta parázsló cigarettavéggel; tette ezt olyan megfontolásból, hogy a nejlonharisnya szemei ne fussanak szét a szélrózsa minden irányába. Nem mondom, hogy tartósság szempontjából nem volt megbízható megoldás, viszont a merevre égett nejlonba folyton beleakadt a szempillám, s ez, tekintve, hogy mindig elcsúszott kicsit az egész (mint az a harisnyákra általában véve jellemző, ugye…), igen kényelmetlenné, és legfőképp röhejessé tette a viselését. A fűszoknyácskát is maga készítette raffiából, gyöngysoromat vajsárga bontott fonalból horgolta – az azért elgondolkodtató, mennyire volt trendi a fekete kontinensen a horgolt bizsu?! –, a fülbevalóhoz pedig egy műanyag flakont karikázott fel. A legvadabb objektum viszont a frizura: egyik kolléganőjétől kaptuk kölcsön, aktuálisan az Ez a divat őszi-téli kollekciójának legújabb darabja, igazi menő cucc, ééés… meleg, mint a dög. Prímán úgy éreztem magam, mint egy igazi néger.
A hab a tortán az a kis opusz, melyet ehhez a maskarához a színpadon prezentáltam – azt hiszem, ezzel alapoztam meg üstökösként felívelő hiphop-karrieremet. A szöveg, mely talán posthumus felkerül a lyricsmania.com-ra:
Én vagyok a néger bébi,
Tessék engem jól megnézni!
Most jöttem én Afrikából,
A négerek országából.
Nos, így lettem mikrofonfejű.
Na jó, viccet félretéve, ez itt a pőre valóság: a szájhős.
Ez pedig, ugye, a festett egek: ismeretlen színésznő a magyar nép avataros századaiból. Ez egy valóságos comingout a moly.hun: mindennapi sajátörömünket add meg nekünk.
Meg aztán vannak még ilyen ego-izék, hogy
- vattacukor - mikor a ma lesz a honlap tegnapja;
- Magánszám - Nyilasmisi felolvas – a podcastjaim;
- rövidjeim – napi agymétely 140 karakterben;
- ablak a dabra – villanyos művek (e- meg hangos);
- intanst egypálcások – gyorstüzeléseim iphone-nal;
- instagram - a képes felem;
- gittegylet – az ex-Intro Rádió, avagy Szórakozol velünk?
- blogkönyv – benne vagyunk a cégkódexbe’;
És persze a szívügyek. Namost, ezek részben sajátságosak – úgy értem, benne van a kezem –, részben azok, akiket fídelek, ami, ugye, változó, napi webmolyolási aktivitásom és szeszélyem szerint. Mutatom.
Meg hát az, ami, ugye, ide a világítóablakba lapról lapra ki van téve. Ami a blog maga. Magam.
Végül pedig ide írhatsz nekem: cippo kukac cippo pont hu.
